Tolnai Borvidék története

Ha a Tolnai borvidék nevét említjük, sokan nem is biztos, hogy egészen pontosan tudják miről is beszélünk. Ennek az az oka, hogy Tolna egyike legfiatalabb borvidékeinknek. Más szemszögből nézve viszont az egyik legrégibb borvidékünk, hiszen, majd 2000 éves történelmet tudhat magáénak. A borkészítés múltja visszanyúlik egészen a keltákig, ill. rómaiakig. A török megszállás nagyban visszavetette a területen folyó szőlőművelést, ám a történelem során később a Duna-menti borvidékekre települő németeknek sokat köszönhetünk. A XVI. századra a szőlőszét, borászat teljesen visszaszorult, ennek újbóli felvirágoztatásához nagyban hozzájárultak, ők erősítették meg azt szőlőművelést és borászatot Tolnában, ami nélkül a borvidék ma nem tartana ott, ahol.

A Tolnai borvidék legtöbb adottságában és hagyományában a Szekszárdihoz hasonlítható, ám itt kevésbé koncentrikusan alakultak a szőlőtermelő központok. Megtalálható ellenben a vidékünkön több pincefalu, amit jórészt a sváb felmenőknek köszönhetünk. A borvidék egyik ilyen ékköve a Bölcskei pincefalu, ami közel 400 présházával egyedülálló. Hála a helyi borosgazdáknak, akik gondosan rendbetartják pincéiket, illetve azoknak, akik a régi rosszabb állapotú pincéken értékmentő felújítást végeznek, ezzel megőrizve a pincefalu képét.

Földrajzi elhelyezkedése:

A Tolnai Borvidék a Szekszárdi Borvidék korábbi, Völgységi körzetéből alakult meg 1998-ban, néhány más termőhellyel kiegészülve. Magyarország délnyugati részén található, Tolna, Baranya és Fejér megyékben, közigazgatásilag túlnyomó része azonban Tolna megyéhez tartozik, földrajzilag pedig a Tolnai-dombságon található. A régió települései három körzetre oszthatók:

Tolnai körzet: Bikács, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Fácánkert, Gyönk, Györköny, Kölesd, Madocsa, Nagydorog, Paks, Sárszentlőrinc, Tengelic, Tolna

Völgységi körzet: Aparhant, Bátaapáti, Bonyhád, Bonyhádvarasd, Dúzs, Grábóc, Györe, Hidas, Hőgyész, Izmény, Kisdorog, Kismányok, Kisvejke, Lengyel, Mórágy, Mőcsény, Mucsfa, Mucsi, Nagymányok, Tevel, Váralja, Závod

Tamási körzet: Aba, Felsőnyék, Igar, Iregszemcse, Kisszékely, Lajoskomárom, Magyarkeszi, Mezőkomárom, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Seregélyes, Simontornya, Szabadhidvég, Tamási, Tolnanémedi

A Tolnai régió teljes területe: kb. 11000 hektár, amiből a művelés alatt álló szőlőültetvények kb. 2900 hektáron terülnek el. Ez jól mutatja, hogy a telepítés lehetőségei még messze nincsenek kihasználva.

A szőlőültetvények többnyire enyhe lejtésűek, déli kitettségűek és védett domboldalakon helyezkednek el. A terület nem különösebben tagolt domborzatilag, lankásan lejtős dombvidék. A borvidék talajképző kőzete a lösz, az ültetvények kisebb részben települtek csak homokra, és előfordul barna erdőtalaj is. Klímája mérsékelten kontinentális, északi része kicsit hűvösebb és csapadékosabb, míg a déli melegebb és szárazabb. Az uralkodó szélirány északnyugati. Éves napsütéses órák száma 2060, évi középhőmérséklet 11,8 °C, évi átlagos csapadékmennyiség 590 mm.

A Tolnai borvidék jellemző szőlőfajtái: Rizlingszilváni, Olaszrizling Chardonnay, Sauvignon blanc, Rajnai rizling, Kékfrankos, Zweigelt, Merlot.

A borvidékünk különlegessége a siller bor. A siller bor magyar és német sajátosság. A siller német eredetű kifejezés, jelentése: csillogó, fénylő. Magyarországon ennélfogva leginkább a sváb területeken népszerű specialitás, fő borvidékei pedig a tolnai, szekszárdi és a villányi. A siller, mint olyan, nem egy fajta, hanem egy bortípus valahol a rozék és a vörös borok között félúton. Több száz éves múltra tekint vissza, eredetileg vegyesen szüretelték, egy puttonyba rakva a vörös és a fehér fürtöket. Ennek oka jórészt az időhiány az, hogy általában egyszerre szedték le a termést, a feldolgozás így egyszerűbb és kényelmesebb volt. Ebből kapták eredményül a rozénál sötétebb, de karakterében fehér bor jegyeit ötvöző könnyed sillerbort. Ezzel manapság már csak a paksi sillerfesztiválon találkozhatunk, ugyanis a hatályos bortörvény ezt a borkészítést már tiltja, így siller bor jelenleg csak kékszőlőből készíthető. Ezért ízében a fehérbor zamata már nem található meg, és a mai sillerek a régieknél sötétebbek. Ezt a szint úgy kapják, hogy hosszabb ideig áztatják héján a bogyót, ami 24-72 óra is lehet, szőlő fajától függően. Ízvilága a vörösborokéra hasonlító, ám azokénál lényegesen lágyabb, érezni lehet a rozékra is jellemző gyümölcsösséget (szeder, málna) és a vörösborokra jellemző testességet, teltebb, aromásabb ízeket.

Annak ellenére, hogy a Tolnai az egyik legnagyobb magyar borvidék, bátran nevezhetjük egyúttal az egyik legismeretlenebbnek is. Tele izgalmakkal és felfedezésre váró kalandokkal kiváló célpont az ide látogató turistáknak. Változatossága, természeti adottságai kivételessé teszik, jól jelzik ezt a kisebb családi borászatok, nagyobb pincészetek kiemelkedő borai az elmúlt évekből.

Bölcske Története

A bölcskei borkultúra évszázadai – Pongrácz Gábor helytörténész tollából

“A bölcskei borokszinte a jobbak közül valók, Bölcskén kiváló szorgalom fordíttatik a bortermelésre” /Galgóczy Károly, 1855/

Magyarország 22. borvidékén, az 1998-ban alakult Tolnai borvidék ÉK-i szögletében a Duna jobb partján található Bölcskén és környékén már (évezredek ill.) évszázadok óta közkedvelt foglalatosság a szőlőtermeszetés és a borászat.A települést körülölelő dombokon már talán a IV. század közepén a térségünkben épített Duna-parti, római kori kikötő erőd személyzete ill. katonái is telepíthették a szőlőt, bár mindezek bizonyítása még további kutató munkát igényel.

A szőlő és bor szerepe a kora középkorban egyre nagyobb teret nyert a gazdálkodásban. Jelentőségét az is fokozta, hogy az egyházi közösségek mindennapi életvitele -már csak a keresztény liturgia miatt is igényelete a bort.
A Bencés szerzeteseknek például naponta minimum 1 hemina, azaz 3 dl bor járt.
A változást “Szőlős” nevű földrajzi helyneveink gyakorisága is jelzi.  Mindezek ismeretében említésre méltó a Bölcske szomszédságában található madocsai Szent Miklós és a földvári Szent Ilona tiszteletére szentelt Bencés apátságok közelsége, valamint a szintén Bölcske közelében lévő egykori Szőlős nevű település, melyet a XV. század elején említenek először források. Később a török hódoltság idején elpusztult és a XVI. században már Bölcske pusztájaként jelölt terület, kiváló gabona termőhelyként volt ismert.

A bölcskei ill. Bölcske környéki szőlő és bor termelés első igazán hiteles forrásai a fentebb vázolt történelmi korból, a XVI. század második felében nagy pontossággal készített török defterekből azaz adó összeírásokból származnak.Bölcske mezőváros figyelemre méltó gazdálkodási ága volt már ekkor a szőlőművelés, erre mutatnak az imént említett adó lajtsromokban szereplő kiváló must tized eredmények is. Így 1546-ban 800, 1562-ben 1400 és 1580-ban már 5877 pint után adóztak bölcske egykori szőlőművelő és bortermelő polgárai. Ebben a borászati szempontból feltételezhetően bő termésű évben  /1580/ a búza és szőlőtermesztés százalékos részaránya a következőképpen alakult: 17% jellemezte a búza és 83% a szőlő termést. E számok virágzó borkultúrára és a Bölcske jövedelem szerzésében elsöprő jelentőséggel bíró bortermelő helyre utalnak.

A török hódoltság idején még jelentős termőterülettel rendelkező községünk virágzó szőlő és borkultúrája a XVII. sz. végére sajnos már csak árnyéka volt egykori nagyságának. Az 1686 szeptemberében a Budáról déli irányba vonuló török-tatár csapatok gyújtogatva, fosztogatva vonultak végig a Duna mentén, nem kímélve településünk és annak környékét sem. A török kiűzése valamint a Rákóczi szabadságharc utáni konszolidált időkben , az 1720-as években újjáéledő szőlőművelés és bortermelés Bölcskén már oly nagy mértékű, hogy a 459 akós termés mennyiségével a legjelentősebb bortermelő hely a környéken.

Az egykori gazdák ügyeltek arra, hogy a jó szőlő termésük és ennek megfelelően jó boruk legyen, mely később otthonaikban az asztalra került. Erről tanúskodik Örsy Gergely bölcskei hegyző egykori utalása 1829-ből, mely szerint a falu határában termelt szőlő “Megletős mennyiségben a helység felett valamennyire emeltebb helyen jó asztali bor terem”.

Minőségét tekintve pedig a következő szavakkal jellemezte egykori borainkat: “A fehér jobb ízű, a vörös állandóbb”. Ugyanebből a forrásból tudjuk, hogy egykori elődeink a szántás vetésen kívül a szőlőművelésből szerezték be egyéb “szükségleteiket”. Ügyelve a bölcskei jó borok hírére, fontosnak tartjuk megemlíteni Tolna megye neves szülöttének Galgóczy Károly statisztikus, mezőgazdasági szakírónak 1855-ben írott gondolatait, mely szerint: ”
A bölcskei borok szinte a jobbak közül valók, Bölcskén kiváló szorgalom fordíttatik a bortermelésre.”

 

Galgóczy Károly számunkra kedves gondolatai talán a bölcskei borkultúra mai művelőire is érvényesek, állíthatjuk ezt azért is, mert a bölcskei borászok az elmúlt években rendezett országos ill. körzeti borbírálatokon jelentős sikereket értek el.

Bölcske változatos szépségű természeti környezetben található a közel 400 présházból álló pincefalu. Az ide látogató borbarátok mindenkor szívesen látott vendégek a régi és új pincékben borkóstolásra, hogy maguk is megélhessék “Sikerült e jóból még jobbat alkotni?”.

Pongrácz Gábor – helytörténész